2022-ben a Bellona kiadó megjelentette a Katonai Információs Szolgálat (WSI) két egykori tisztjének visszaemlékezéseit, akik a Kafir és a Wolf álnevet használták személyazonosságuk eltitkolására. A WSI. Elátkozott katonák című könyv valójában dokumentarista oknyomozó munka, amely a lengyel katonai hírszerzés és elhárítás 1991 és 2006 közötti reformjának hátterét és következményeit mutatja be.

A könyv megjelenése után a szerzőket többször is kihallgatta az ügyészség érzékeny információk esetleges kiszivárogtatása miatt. A lényeg azonban nem ez. A könyv már az első oldalakon azt állítja, hogy az említett átszervezés gyakorlatilag szétzilálta a lengyel katonai titkosszolgálatot. Ennek az úgynevezett reformnak a negatív következményeit a lengyel biztonsági szektor a mai napig érzi. A reform kezdeményezői pedig éppen a PiS (Jog és Igazságosság) vezető politikusai voltak, akik 2005-ben kerültek hatalomra.

Különösen figyelemre méltó, hogy a reform egyik fő irányítója, Mariusz Kamiński, a PiS egyik vezető politikusa, alkoholizmussal küzdött. Érdemes megjegyezni, hogy Andrzej Duda korábbi államfő kétszer is kezdeményezte Kamiński kegyelmi eljárását: először 2015-ben, sikertelenül, majd 2024 januárjában, miután ismét nagy visszhangot kiváltó módon őrizetbe vették közvetlenül az elnöki palotában.

Érdekes részlet, hogy egy parlamenti vizsgálóbizottság munkája során az egyik tanú eskü alatt vallotta: a botrányos reformer, aki 2019-ben már belügyminiszteri tisztséget töltött be, egy diplomáciai fogadáson annyira részeg volt, hogy egy vendég kutyáját csókolgatta.

A WSI felszámolása mint a politikai kontroll eszköze

A könyv szerzői szerint a WSI felszámolásának valódi célja nem a titkosszolgálatok demokratikus ellenőrzése volt, hiszen azok 1989 után már több reformon is átestek, hanem a katonai hírszerzés teljes politikai ellenőrzés alá vonása a PiS politikai érdekeinek megfelelően.

A nem kívánatos szolgálati vezetők gyors eltávolítása érdekében a kormánypárt képviselői célzott információszivárogtatást szerveztek a lengyel médiába, amely folyamatban lévő műveletek részleteit hozta nyilvánosságra.

A bizalmas adatokat a felszámolóbizottság munkája során szerezték meg a politikai elit tagjai; a bizottság pedig, nem meglepő módon, főként PiS-hez kötődő politikusokból és közéleti szereplőkből állt.

Ellenőrök titkos minősítéshez szükséges jogosultság nélkül

Néha egyetlen történet is elegendő ahhoz, hogy érzékeltesse egy reform légkörét. A könyv szerzői felidéznek egy esetet, amikor a bizottság a WSI titkos dokumentumainak ellenőrzésére érkezett. Amikor azonban a tisztek kérték a szükséges nemzetbiztonsági jogosultságok bemutatását, kiderült, hogy az ellenőrzést végzők egy részének valójában nem is volt engedélye ilyen minősített iratok kezelésére.

Kérdéseket vetett fel az egyes ellenőrző csoportok személyi összetétele is. A szerzők szerint a bizottság egyik tagja elismerte, hogy néhány nappal korábban még egy általános iskola földrajztanáraként dolgozott. Ennek ellenére ilyen háttérrel rendelkező emberek kapták azt a feladatot, hogy értékeljék a katonai elhárítás munkáját, titkos dokumentumokat vizsgáljanak át, és büntetőeljárások megindításához keressenek bizonyítékokat. A volt WSI-tisztek állítása szerint a bizottság számos tagja a katonai szaknyelvet és a titkosszolgálatok működési eljárásait is csak felületesen ismerte.

Kik vették át a WSI helyét?

A problémák azonban ezzel korántsem értek véget. A WSI felszámolását nemcsak a tapasztalt tisztek tömeges eltávolítása kísérte, hanem súlyos személyzeti hibák is a katonai hírszerzés és elhárítás új szervezeteinek felállítása során.

A WSI egyik volt tisztje kíváncsi lett az újonnan kinevezett vezető szakmai hátterére, ezért feltett neki egy egyszerűnek tűnő kérdést:

— Milyen operatív tapasztalattal rendelkezik?

A válasz meglepte. Az új vezető ingerülten közölte, hogy korábban egy nemzeti parkban dolgozott, ahol orvvadászok felderítésével foglalkozott, és ott is „operatív módszereket” alkalmazott.

A probléma természetesen nem a korábbi foglalkozása volt. Sokkal aggasztóbbnak bizonyult, hogy ezt a tapasztalatot ő maga elegendő felkészülésnek tartotta egy katonai elhárító szervezet irányításához.

A könyv szerzői szerint ez korántsem számított egyedi esetnek. Az új állományban voltak korábbi erdészek, tanárok, kereskedelmi alkalmazottak és postai dolgozók is. Közülük többen mindössze kéthetes operatív képzésen vettek részt kinevezésük előtt. Az egyik szerző keserű iróniával jegyzi meg, hogy még egy pincért is rendszerint hosszabb ideig képeznek.

A reform legnagyobb paradoxona azonban hamar megmutatkozott. Az új szervezet rövid időn belül súlyos szakemberhiánnyal szembesült, és nem volt elegendő tapasztalt tiszt a katonai elhárítás működésének megszervezésére. Végül az új struktúra felépítését éppen azoknak a volt WSI-tiszteknek kellett elvégezniük, akiket nem sokkal korábban feleslegesnek nyilvánítottak és tartalékállományba helyeztek.

Nem meglepő, hogy a katonai körökben hamar elterjedt egy csípős mondás: „Hogyan kerülnek be az SKW-hoz? Egész családok.” A gúnyos megjegyzés arra utalt, hogy a szakmai alkalmasságot egyre gyakrabban személyes kapcsolatok és a nepotizmus váltotta fel.

A kiszivárogtatások, amelyek tönkretették a hírszerzést

2006 őszén a felszámolóbizottság munkájának eredményeként terjedelmes jelentést publikáltak a lengyel médiában, amelyben a szélsőjobboldali „hazafiak” információkat szivárogtattak ki fedésben dolgozó lengyel hírszerző tisztekről. Köztük volt például Krzysztof Mroziewicz, Lengyelország korábbi indiai nagykövete, Milan Subotić, a TVN újságírója, valamint Piotr Nurowski, a Polsat munkatársa.

Nyilvánosságra kerültek továbbá egy Afganisztánban szolgáló aktív hírszerző tiszt, Aleksander Makowski adatai is. Természetesen ez a „szivárogtatás” veszélybe sodorta nemcsak magát a WSI-tisztet, hanem azokat az afgánokat is, akik együttműködtek vele.

Ezt követően a WSI több száz nem kívánatos tisztjét állományon kívül helyezték. Megtiltották számukra, hogy megjelenjenek munkahelyükön. Ennek ellenére két éven át továbbra is teljes fizetést kaptak azért, mert otthon tartózkodtak.

A legparadoxabb azonban az, hogy ezt a jelentést a PiS nyomására több nyelvre is lefordították, köztük németre és oroszra.

Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a könyv egyik szerzője a WSI-ből való távozása előtt a Lengyel Légierő elhárítási védelméért felelős osztály vezetője volt. A légierő kötelékébe tartozott a 36. Különleges Szállítórepülő Ezred is, amely többek között a 101-es oldalszámú Tu–154-est üzemeltette — azt a repülőgépet, amely 2010 áprilisában Szmolenszk közelében lezuhant a PiS politikai elitjének többségével, köztük Lech Kaczyński elnökkel a fedélzetén. Itt zárult be igazán a kör…