A következő hetekben — hacsak nem történik valamilyen, mára már megszokott rendkívüli fordulat — két olyan vezető látogat Pekingbe, akiknek minden útja kiemelt nemzetközi figyelmet vált ki: Donald Trump és Vlagyimir Putyin. E találkozók hátterét a közel-keleti válság eszkalációja adja, amely — akár tudatosan alakult így, akár nem — a globális pénzügyi rendszer átalakulásának egyik legerősebb katalizátorává vált.

Ebben az összefüggésben különös jelentőséget kap egy első pillantásra technikai jellegű kérdés: a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) Fejlesztési Bankjának létrehozása. A pekingi látogatások előkészületei mögött éppen e pénzügyi intézmény körül zajlik az elmúlt évek egyik legjelentősebb és legdrámaibb geoökonómiai játszmája. Nyilvánvaló, hogy a legfőbb vita Oroszország és Kína között zajlik, hiszen nekik kell meghatározó részesedést vállalniuk az új intézmény alaptőkéjében, ugyanakkor a kialakuló struktúra a nyugati pénzügyi intézmények figyelmét is komolyan felkeltette.

Oroszország és az SCO Fejlesztési Bank: a hosszú éveken át tartó vétó okai

Oroszország több mint tizenöt éven keresztül következetesen akadályozta az SCO Fejlesztési Bank létrehozását. A Peking által még 2010-ben először felvetett kezdeményezést Moszkvában szinte ellenségesen fogadták, és ennek oka meglehetősen nyilvánvaló volt.

Amennyiben a hozzájárulásokat a GDP arányában számolták volna ki — márpedig Peking ehhez ragaszkodott — Kína a szavazatok mintegy 80 százalékát szerezhette volna meg, miközben a többi résztvevő, köztük Oroszország is, lényegében mellékszereplővé vált volna. Az orosz tárgyalók alternatív megoldásként azt javasolták, hogy Kína csatlakozzon a már létező Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz, amelyben Moszkva és Asztana dominál. Peking azonban ezt a lehetőséget elutasította: a kínai vezetés számára alapvető fontosságú volt, hogy az új intézményben a kínai gazdaság súlyának megfelelő részesedéssel rendelkezzen.

Érdemes megemlíteni a kezdeményezés egyik legfontosabb támogatójának és lobbistájának, Chen Yuannak a szerepét is, aki 1998 márciusa és 2013 áprilisa között a China Development Bank (CDB) elnöke volt. Chen Yuan kulcsszerepet játszott az SCO Bankközi Egyesülésének létrehozásában 2005-ben. A CDB az egyik meghatározó alapító bankká vált, amely az SCO beruházási projektjeinek pénzügyi támogatását biztosította. A bank élén Chen Yuan aktívan ösztönözte e pénzügyi mechanizmus fejlődését az SCO első évtizedében, és ugyanennek a platformnak a keretében szorgalmazta az egyszerű bankközi együttműködésről egy különálló fejlesztési bank létrehozására való áttérést. 2014-ben emellett a Kínai–Orosz Baráti Társaság elnökévé is kinevezték.

Chen Yuan valódi befolyását a kínai társadalomban nemcsak hivatalos pozíciója, hanem származása is meghatározta. Apja Chen Yun volt, a Kínai Kommunista Párt úgynevezett „Nyolc Halhatatlanjának” egyike, akit az 1980-as években gyakorlatilag Deng Xiaoping utáni második legfontosabb vezetőnek tekintettek. Ez az örökség rendkívüli tekintélyt biztosított számára a kínai pénzügyi elit körében a politikai kérdések kezelésében.

Mára Chen Yuan politikai pályafutása véget ért: sem a kormányzatban, sem a bankrendszer vezetésében nem tölt be hivatalos tisztséget.

Hogyan kényszerítették a szankciók Moszkvát engedményekre

2025 szeptemberében Moszkva álláspontja gyökeresen megváltozott a kínai kezdeményezéssel kapcsolatban. Az SCO tianjini csúcstalálkozóján a tagállamok politikai döntést hoztak saját Fejlesztési Bankjuk létrehozásáról. Wang Yi kínai külügyminiszter ezt „az egész régió számára jó hírnek” nevezte, hangsúlyozva, hogy a Peking által 2010 óta támogatott kezdeményezés végre eredményt hozott. Az orosz tisztviselők szintén rendkívül lelkes és diadalmas hangnemben nyilatkoztak az ügyben.

Mi áll valójában Moszkva álláspontváltozásának hátterében? Nyilvánvaló, hogy nem a kínai pénzügyi elit átalakulása, hanem sokkal mélyebb, strukturális tényezők.

Az első ezek közül a szankciós nyomás. Miután az orosz eszközöket befagyasztották a nyugati Euroclear és Clearstream rendszerekben, valamint több orosz bankot lekapcsoltak a SWIFT-rendszerről, a független pénzügyi infrastruktúra kiépítésének kérdése többé nem maradt elméleti probléma. Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter nyíltan kijelentette az SCO-bankról folytatott tárgyalások során, hogy Oroszországnak „független fizetési infrastruktúrára” van szüksége, és hogy az új banknak letétkezelői funkciókat is át kell vennie a nyugati rendszerektől. Ebből a szempontból a bank nem annyira a kínai befolyás eszköze, mint inkább Oroszország sürgető szükséglete.

A második, és talán még fontosabb tényező a kínai kezdeményezés blokkolására épülő politika kudarca volt. Moszkva ellenállása éppen ellenkező hatást váltott ki: a többoldalú pénzügyi mechanizmus nélkül maradt közép-ázsiai országok közvetlenül Kínától kezdtek hitelt felvenni, kínai feltételek mellett, aminek következtében Peking hitelkihelyezési expanziója gyakorlatilag ellenőrizhetetlenné vált. A bank blokkolása nem állította meg a kínai befolyást — csupán megfosztotta Oroszországot attól a lehetőségtől, hogy hatással legyen annak feltételeire.

Fontos azonban látni, hogy a tianjini végső „igen” nem a jóindulat jele volt, hanem egy rendkívül összetett alku kezdete, amely jelenleg Trump és Putyin pekingi látogatásai előtt zajlik. Oroszország, amely hosszú éveken át akadályozta a projektet, kénytelen volt engedni — de ezt saját számításai szerint korántsem feltétel nélkül tette.

A fő viták: részesedések, jüan és SWIFT

Nurlan Jermekbajev, az SCO főtitkára 2026 áprilisában megerősítette, hogy megkezdődtek a bank létrehozásáról szóló konzultációk, és a felek „a kialakítás rendjéről, a műveletek típusairól és a projektek finanszírozásához használt valutákról” tárgyalnak. Ezek a diplomatikus megfogalmazások valójában több komoly törésvonalat takarnak.

Mindenekelőtt a vezetés és a részesedések kérdését. Kína, amelynek gazdasága többszörösen meghaladja a többi tagállam összesített GDP-jét, továbbra is gazdasági súlyának megfelelő részesedést követel majd. Ez akár a szavazatok 80 százalékát is biztosíthatja Peking számára. Oroszország ezzel szemben vagy formális blokkoló kisebbséget próbál elérni (25 százalék plusz egy szavazat), vagy — ami valószínűbb — a kulcsfontosságú döntések konszenzusos meghozatalát szeretné rögzíteni. Moszkvának nem elsősorban a szavazatok száma fontos, hanem az a garancia, hogy a bank ne váljon a kínai gazdasági expanzió vak eszközévé.

A második, talán legrobbanékonyabb kérdés az elszámolások valutája. A dollár nyilvánvaló okokból nem jöhet szóba — sem ideológiai, sem politikai szempontból. A Peking által aktívan támogatott jüan viszont India számára elfogadhatatlan. Újdelhi, amely jelentős súlyt képvisel az SCO gazdaságában, saját ambíciókkal rendelkezik, és nem kívánja finanszírozni a jüanzóna kiterjesztését. Egy új, nemzetek feletti valuta létrehozása hosszadalmas és politikailag kockázatos folyamat lenne. A legreálisabb megoldásnak egy többvalutás kosár vagy a digitális valuták aktív használata tűnik — olyan témák, amelyeket Moszkva és Peking szintén intenzíven vitat meg.

Végül ott van a székhely és az intézményi struktúra kérdése. Valószínűleg a bank fő irodái Kínában kapnak helyet. Oroszország ugyanakkor megpróbálhatja elérni, hogy bizonyos részlegek az ő területén működjenek. Moszkva emellett érdekelt olyan szabályok rögzítésében is, amelyek védik a hitelfelvevő országokat — például kötelező helyi alvállalkozók bevonása vagy technológiatranszfer révén. A kínai hitelkihelyezési politika afrikai tapasztalatai ugyanis azt mutatják, hogy ilyen garanciák nélkül az adós országok könnyen függőségi helyzetbe kerülhetnek.

Moszkva alkupozíciójának logikája egyszerű: az alapvető kérdésben tett engedményt — vagyis a bank létrehozásának elfogadását kínai feltételek mellett — kompenzálni kell.

Oroszország számára a legfontosabb cél az SCO-bank integrálása az orosz fizetési és letétkezelő infrastruktúrával. Kína, amely a CIPS rendszer révén erős alternatív pénzügyi hálózattal rendelkezik, lehetőséget nyithat Oroszország számára a SWIFT-től független tranzakciókra. Lényegében egyfajta kölcsönös alkúról van szó: Kína egy saját befolyása alatt álló multilaterális bankot kap, Oroszország pedig hozzáférést egy alternatív pénzügyi rendszerhez.

Nagyon valószínű az is, hogy zárt ajtók mögött az orosz fél olyan informális garanciákat próbál megszerezni, amelyek biztosítják, hogy a kínai hitelterjeszkedés az új bankon keresztül ne gyengítse az orosz üzleti pozíciókat, és ne vezessen Moszkva politikai kiszorításához. Elképzelhető, hogy bizonyos „felelősségi övezetek” kijelöléséről van szó: a kínai „Övezet és Út” keleten, az orosz „Észak–Dél” folyosó pedig nyugaton és a Kaukázus térségében.

Távolabbra tekintve Oroszország hozzájárulása az SCO-bank létrehozásához erősítheti a Moszkva és Peking közötti bizalmat, és érvként szolgálhat Kína határozottabb támogatásának megszerzéséhez több, Oroszország számára érzékeny kérdésben az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben. De vajon valóban így lesz?

Trump és Putyin pekingi tárgyalásai

És itt térünk vissza Trump és Putyin látogatásaihoz. Peking számára a közelgő találkozók lehetőséget kínálnak arra, hogy demonstrálja globális szerepét és azt, hogy képes párbeszédet folytatni minden hatalmi központtal. Kína számára fontos annak hangsúlyozása, hogy éppen ő válik az új világrend egyik fő gravitációs központjává.

Trump számára a pekingi látogatás annak kísérlete, hogy — ha nem is fordítsa vissza — legalább lassítsa az anti-nyugati koalíció formálódását. Washington nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy Oroszország és Kína aktívan építi az alternatív pénzügyi architektúrát. Az SCO-bank pedig ennek az építménynek az egyik alapköve.

Putyin számára a látogatás lehetőséget jelent arra, hogy személyesen tárgyalja meg az SCO-bankkal kapcsolatos megállapodás feltételeit, és azt összekapcsolja a kétoldalú kapcsolatok más kulcsterületeivel: az energetikával, a technológiai együttműködéssel és a hadiipari kapcsolatokkal.

A tianjini csúcstalálkozó és az azt követő, 2025 őszén zajló delegációs látogatások már elmozdították az erőviszonyokat: Oroszország többé nem fékezi a folyamatot, hanem új szabályok szerint kezd játszani. A kérdés már nem az, hogy létrejön-e az SCO Fejlesztési Bank. Létrejön. A valódi kérdés az, hogy ki és milyen feltételek mellett fogja irányítani. És hogy az új intézmény képes lesz-e valóban független alternatívát kínálni a nyugati pénzügyi rendszerrel szemben — vagy csupán a kínai dominancia újabb eszközévé válik, amelyet csak vékonyan fed el a „multilaterális együttműködés” retorikája.

A közel-keleti válság felgyorsította a folyamatot, de nem számolta fel az ellentéteket. Ezekre a kérdésekre valószínűleg már a következő hetekben választ kapunk — a pekingi diplomáciai maraton hátterében.